Keresés
3O
Budapest
2018.11.20., kedd (Jolán)

Kétnapos programmal vár a Budapest maraton

MTI- 2016.10.05. 14:14
476
Hetvenhét országból érkezett nevezés a hétvégi, idén ismét kétnapos Spar Budapest Maraton futófesztiválra.

Forrás:Getty / iStock

Kocsis Árpád versenyigazgató az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 42 195 méteres távnak évek óta 6-7 ezren vágnak neki, és idén a résztvevők 40 százaléka külföldi lesz. A nyolc távon összesen 27 ezer indulóra számítanak, ami a tavalyi 28 ezres csúcs után a második legmagasabb létszám a verseny történetében. Kiemelte, hogy az iskolásoknál rekordot döntenek, mert mintegy 6000 diák is fut a hétvégén.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) család-, ifjúság, és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, aki maga is megpróbálja teljesítni a maratont, bejelentette, hogy az EMMI idén elindította a Fut a család! mozgalmat.

"Annak, aki tenni akar az egészsége érdekében, a futás remek eszköz. Olyan sporttevékenység, amely bárki számára bármikor űzhető, s generációk is együtt sportolhatnak" - fogalmazott Novák Katalin.

Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett rá, hogy Magyarország a rendszeresen sportolók arányát tekintve jelentősen le volt maradva Európától.

"Ez az arány 2009-ben mindössze öt százalék volt. A kormány intézkedéseinek és a mindennapos testnevelés bevezetésének is köszönhetően ma a lakosság közel 20 százaléka sportol rendszeresen." - mondta.

Forrás:Getty / iStock

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerint a főváros számára komoly hozzáadott értéket képvisel a Budapest Maraton:
"A külföldiek közül sokan kimondottan ezért látogatnak el Budapestre, hozzák magukkal családtagjaikat, barátaikat, így a verseny nagy vonzerőt jelent."

Máté István, a rendező Budapest Sportiroda ügyvezető igazgatója jelezte, a Hősök teréről induló útvonal ezúttal is érinti a főváros legszebb pontjait. A verseny lebonyolításáról 1500 rendező gondoskodik, a futók frissítésére várhatóan 50 ezer liter vizet, 30 ezer darab banánt, 3000 kilogramm szőlőcukrot és 8500 darab szivacsot használnak fel.

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően stafétában fut Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a csapat tagja lesz Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, olimpiai ezüstérmes úszó, Novák Katalin és Kozmann György is. A váltó parasportolókkal indul együtt. Rajtuk kívül is számos volt és aktív élsportoló, valamint híresség áll rajthoz. A 42 kilométer 42 év szlogen jegyében az idén 42 éves Dombi Tibor és Hrutka János, volt válogatott labdarúgók először próbálják lefutni a távot.

A program szombaton 11.30 órakor a 600 méteres családi futással kezdődik az Olof Palme sétányon. Ezen a napon lesz még az esélyegyenlőségi futam, a 3x2 kilométeres váltó (rajt: Ötvenhatosok tere), a minimaraton (5 km), a suli futam (2,7 km), a maratonka és a 2,7 kilométeres gyaloglás. A 31. Spar Budapest Maraton - egyben magyar bajnokság - vasárnap 9.30-kor rajtol a Hősök teréről. Ezt követi négyfős váltókkal a maratonstaféta, majd egy 10 kilométeres verseny, végül a 30 kilométeres Coca-Cola testébresztő (rajt: Árpád fejedelem útja, a Tél utca magasságában).

Forrás:Getty / iStock

Hozzászólások