Nemrégiben elmosolyodtam (véletlenül, esküszöm!) a metrón, és szinte azonnal kínosan körülnéztem, hisz éreztem, hogy legalább annyira illetlen dolgot tettem, mint mikor az ember a templomban röhögcsél. Szerencsére senki nem vette észre a jókedvemet, mindenki meredt maga elé tovább szomorúan. Nem tudom, hogy honnét jött az, hogy a metrón letargikusan kell utazni, de valamiért mindenki követi a metróetikett "bámulok ki a fejemből - ne legyen szemkontaktus senkivel - véletlenül se látszódjon érzelem az arcomon" íratlan szabályait.
Egy januárban indult blog, a budapestRAWE dokumentálni is kezdte a mindennapi nyomorunk arcait. A kivételes, mosolygós párokon kívül a többség vagy láthatóan nagyon nem szeretne a metrón ülni, vagy...igazából nincs vagy, mindenki más jobb esetben a telefonjának képernyőjét bámulja, rosszabb esetben pedig olyan arcot vág, mint amit azoknál a kiscsoportosoknál lehet látni, akibe épp most kötöttek bele a nagyok és rájött, hogy a világ mégsem olyan biztonságos, mint ahogy anyu mondja.
OFFBP: Hogyan jött az ötlet, hogy gyűjteményt csinálj a metróutasokból?
bpRawe: Fotósként dolgozom, az Instagramot mindig is ötletelésre, egyfajta vizuális naplóként használtam. Világéletemben pocsékul rajzoltam, talán éppen ezt próbáltam valamilyen úton-módon kompenzálni. Amikor kiderült, hogy rövid időn belül egy teljes ráncfelvarráson esik át ez a vonal, nem volt kérdéses, hogy valahogy meg kell örökíteni ezt a teret. Ez az első olyan anyagom, amit igazán stresszmentesen csinálok. De azért valljuk be, ez önmagában elég hálás téma és azért nem kell hozzá annyira mélyreható fotográfusi ismeret. Fontos szempont volt, hogy "előre" dolgozzak. Tehát ha az emberek 20 év múlva ránéznek erre az anyagra, akkor legyen retro-érzetük ez után az időszak után is.
Mindenki olyan szomorú a képeken. Mennyire tudatos a válogatás?
Alapvetően nem az a célom, hogy melankolikus figurákat dokumentáljak, vagy hogy lejárassam őket (maximum talán egy kis karikatúra jellege lesz). Csúnyán hangzik, de "hozott anyagból" dolgozom, egyszerűen a budapesti utazóközönség ilyen típusú. Ha sokat utazol a föld alatt, egy idő után észre fogod venni, hogy ezekre az emberekre alapvetően nem a bánat a jellemző, hanem egy állandó, erőteljes kimerültség. Munka előtt, buli után, esetleg a pocsék időjárás elől menekülve, egy nagyon sajátos meditatív állapot lesz úrrá rajtuk, ahogy leérnek a felszín alá (lépj rá egy mozgólépcsőre, rögtön elálmosodsz, annyira monoton a ritmusa). Sokan nyomkodják a telefonjukat, de itt jegyezném meg, hogy még többen olvasnak újságot és könyvet, szóval nem annyira komor a magyar helyzet.
Te is szomorú fejet vágsz és elkalandozol mikor metrózol?
Én ugyanúgy zenét hallgatok, netezek és magamban merengek, mint az összes többi ember a vagonban. Csak most már jobban odafigyelek a velem szemben ülő emberre. Bár mindenki elcsendesedni jár le oda, de ezzel párhuzamosan kényszerítve vagy arra, hogy egy rakás idegen figurával összezárva utazz együtt, és akarva-akaratlanul, de betolakodnak a privát szférádba. Egyébként igazad van, elég őrültnek fognak nézni, ha elkezdesz magadban mosolyogni, egyszerűen gyanús figurává válnál.
Volt már, hogy valaki észrevette, hogy lefotóztad?
Persze, szerintem az emberek többsége tudat alatt észreveszi, főleg azok, akik a telefonom kamerájába néznek. Ezt úgy tudom a legkönnyebben "elfedni", hogy ilyenkor masszívan a szemükbe nézek. A pesti emberek egyszerűen képtelenek az ilyen helyzetet kezelni, egy ideig állják a szemkontaktust, de aztán elfordulnak. Az, hogy közben ellövök egy sorozatot róluk, azt már észre sem veszik. Röhej, de szerintem nem hiszik el, hogy valakinek lenne pofája lesben fotózni őket. Próbáld ki.
Miért pont a metró, buszokat nem szereted?
Én már ahhoz a generációhoz tartozom, akik a Kontroll című filmen "nőttek fel". Nem tősgyökeres budapesti vagyok, éppen ezért a főváros nekem a kezdetektől fogva egyet jelentett a hármas metró vonalával. Amiket itt láttam az első utazásaimon, azok totálisan beleégtek a retinámba. Számomra a mai napig dobogós Antal Nimród filmje. Ettől függetlenül buszon és villamoson is fotózom, egyébként az első felrakott képek között van egy Fővám téren lőtt képkocka. Ez egy pótlóbuszon készült.
Melyik volt a legfurcsább metrós élményed?
