Keresés
-18O
Budapest
2020.07.06., hétfő (Csaba)
  • Főoldal
  • Kultúra
  • Még hogy a galambok nem jók semmire! Helyesírást ellenőrizni például tudnak

Még hogy a galambok nem jók semmire! Helyesírást ellenőrizni például tudnak

MTI- 2016.09.19. 17:36
853
Szegény galamboknak nem sok dolga maradt a jó öreg posta bevezetésével a városok mocskának összegyűjtésén kívül - pedig mint kiderült, még azt is meg lehet nekik tanítani, hogy megkülönböztessék a helyesen írt szavakat az értelmetlen betűkombinációktól.

Forrás:OFF Média/Helstáb Laura

A galamb képes megtanulni megkülönböztetni valódi szavakat az egymás mellé írt betűktől úgy, hogy feldolgozza a betűkombinációkat - erre az eredményre jutottak új-zélandi és német tudósok.

Az új-zélandi Otagói Egyetem és a német Ruhr Egyetem hétfői közleménye szerint a galamb az első nem főemlős faj, amelyik ilyen összetett "olvasási" feladat megoldására képes. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányuk szerint a galambok szófelismerő teljesítménye hasonló eredményeket hozott, mint amelyeket egy korábbi kísérletben páviánok produkáltak.

A kísérletben arra tanítottak meg négy galambot, hogy koppintsanak a képernyőn megjelenő négybetűs angol szóra, viszont ha nem valódi szót látnak, hanem például annyit, hogy URSP, akkor koppintsanak a csőrükkel egy jelre. A kutatók egyesével adagolták a szavakat, végül a négy madárnak kialakult egy 26-58 szóból és egy több mint 8000 nem-szóból álló "szókincse".

Megvizsgálták, vajon valóban megtanulták-e felismerni a galambok a szavakat, vagy egyszerűen emlékeztek arra, amit tanultak. Ehhez olyan szavakat mutattak nekik, amelyeket korábban sosem láthattak. Az új szavak eltalálásának aránya szignifikánsan meghaladta a véletlent.

Damian Scarf, a tanulmány vezető szerzője, az Otagói Egyetem pszichológiai tanszékének munkatársa szerint a madarak a feladat megoldásakor azokat a betűpárokat - például EN, AL - követhették nyomon, amelyek nagyobb eséllyel fordultak elő szavakban, mint értelem nélküli betűkombinációkban.

"A galambot 300 millió évnyi evolúció választja el az embertől, agyfelépítése erősen eltér a mienktől, ezért döbbenetes, hogy ilyen betűfelismerő képességgel rendelkezik" - írta közleményében Onur Güntürkün, a Ruhr Egyetem kutatója.

Hozzászólások