Keresés
-18O
Budapest
2019.08.18., vasárnap (Ilona)
  • Főoldal
  • Kultúra
  • Északi fény ragyogja be Budapestet októberben – már látogatható az Új északi divatillusztráció kiállítás

Északi fény ragyogja be Budapestet októberben – már látogatható az Új északi divatillusztráció kiállítás

Offmedia- 2016.10.02. 14:30
952
Dánia, Észtország, Finnország, Norvégia és Svédország. Az összes északi ország megmutatta magát az EröMűvházban megrendezett Új északi divatillusztráció tárlaton.

Esra Roise
Forrás:Rőhringer Dia
Az északi országok közötti összefogás.” Ezt hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján mondott beszédében Toomas Volkmann, a tárlat kurátora. A Design hét keretein belül megrendezett kiállításon neves északi divat illusztrátorok műveit tekinthetik meg az érdeklődők október 20-ig. Toomas Volkmann beszédében részletesen kifejtette hogy mekkora örömmel tölti el hogy Tallinn, Helsinki és Washington után Budapesten is lehetősége adódott ennek a rendezvénynek a megszervezésére. Kiemelte, hogy a kiállítással az északi országok közötti kapcsolatot és összefogást szeretnék erősíteni.

Mialatt a kurátort hallgattam, arra gondoltam, hogy mindig nagyon jóleső érzéssel tölt el, ha egy északi ember Magyarországról kezd el beszélni, mert úgy érzem hogy úgy gondolnak ránk magyarokra, mintha mi is a nagy északi közösség része lennénk a nyelvünk hasonló eredete miatt (finn, észt, magyar) és mindig ámulattal beszélnek Budapestről. Pontosan ezt éreztem az észt származású Volkmann-t hallgatva, aki újra és újra utalt rá hogy mennyire lenyűgözi Budapest építészete és kulturális sokszínűsége illetve mennyire szerencsésnek tartja magát hogy az EröMűvház impozáns épületében állíthatják ki a képeket így szabadon keveredhet a minimalista északi stílus a díszítettebb magyarral.

A szervezők elmondták, hogy a tárlaton 21 művész alkotásain keresztül nyerhetünk betekintést a divat illusztráció északi régiójába.  A divat illusztráció viszonylag kevésbé elemzett művészeti ág, habár a születése évtizedekre nyúlik vissza és napjainkban egyre több figyelmet kap.

Britt Samoson, Észtország
Forrás:Rőhringer Dia
A szervezők a következőképpen vélekednek erről a művészeti vonalról:

Az utóbbi évtizedekben a fókusz az öltözékek bemutatásáról egyre inkább a független önkifejezésre került. A divatillusztráció széles körben jelen van a divatiparban, folyóiratokban, üzletek belső tereinek dizájnjában, a popkultúra legkülönfélébb márkáinak marketingstratégiájában.

A kiállítás alatt személyes kedvencemmé váltak, Britt Samoson művei (Észtország), amik még a 2016-os Design hét témájához a „Design Anatomy-hoz” is kapcsolódnak, hiszen rajzaiban megjelenik a geometria, az anatómia, a szürrealizmus és a pasztell színek is.

A norvég Esra Roise központi témája a Nő és a divat. Meg ennek a két dolognak az ötvözése. Általában hétköznapi jelenetekben festi le női szereplőit, hogy elmesélje személyes történetüket. Munkái világszinten elismertek, többek között dolgozott már a Vogue-nak és Estée Lauder-nek is.

Misztikus észt erdők, természet, mitológia és boldogság állapotának fenntartása. Erről szólnak Kätlin Kaljuvee (Észtország) képei.

Mads Berd, Dánia.
Forrás:Rőhringer Dia

Laura Laine
Forrás:Rőhringer Dia
Mia Marie Overgaard (Dánia) munkái a részletességről és a kidolgozottságról ismertek. Kedvelt témái közé tartoznak az identitás és a nőiesség, ezeket előszeretettel helyezi bele egy álomvilágba vagy kitalált univerzumba. Dolgozott már a Marie Claire-nek, a Wall Street Journal-nek és a Gap-nek is.

A kiállítás szeptember 26-tól október 20-ig látogatható az ErőMűvházban, amihez ingyenes kísérő programok is kapcsolódnak. A szervezők a kreatív közönségre is gondoltak mikor kitalálták a „Legyünk színesek programot!”. Ez által, lehetőségünk nyílik letölteni a divatillusztrátorok üres rajzait, saját ötleteink szerint kiszínezni és beküldeni az eszakiszinezo@gmail.com email címre.

További kísérőprogramokról itt és itt tájékozódhattok.

A kiállítás és kísérőrendezvényei a Dán Nagykövetség, az Észt Intézet, a Finnagora, a Norvég Nagykövetség, a METU és az ERöMŰVHÁZ együttműködésében valósulnak meg.

szerző: Rőhringer Dia

Hozzászólások