Keresés
-18O
Budapest
2020.10.30., péntek (Alfonz)
  • Főoldal
  • Kultúra
  • Dizájnvásár és portugál ínyencségek várnak a hétvégén Újbudán

Dizájnvásár és portugál ínyencségek várnak a hétvégén Újbudán

Helstáb Laura- 2016.05.05. 14:51
351
A hétvégén összművészeti fesztivállá is dizájnvásárrá alakul az újbudai Bartók Béla út az Eleven Fesztivál keretében, ahol workshopok, kiállítások, felolvasások, beszélgetés és múzeumpedagógiai foglalkozások is várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig.

A dizájn mellett a környezettudatos gondolkodás és a környezetvédelem áll a rendezvény programjainak középpontjában. A Fogadj örökbe egy kiskertet! elnevezésű ötletpályázat nyomán a Bartók Béla út közösségi helyei, galériái fogadnak örökbe egy-egy kiskertet, amelyeknek esztétikailag is illeszkedniük kell az adott hely stílusához. A projektre mintegy 50 iskolás csapat jelentkezett és ebből 37 alkotás lesz látható. A kreatív kiskerteket szombaton zsűri értékeli, de lesz közönségszavazás is.

Forrás:magyart.blog.hu

Faur Zsófia galériatulajdonos, főszervező hangsúlyozta, hogy szombat este jótékonysági dizájnaukciót tartanak, amelyen 11 nemzetközi hírű magyar művész tárgyaira licitálhatnak az érdeklődők a Gellért Szállóban, a befolyt összeggel a Korai Fejlesztő Központot támogatják. A projektben a szervezők által felkért alkotók az artKRAFT által felajánlott tárgyakat alakítottak át a saját ízlésük szerint, valamint újragondolt vállfákat hoztak létre és egy saját művet is licitre bocsátanak. Az aukciót előtt Kelen Anna művészettörténész tart tárlatvezetést.

A fesztivál idei vendége Portugália lesz, az összművészeti fesztiválon csaknem 60 program várja az érdeklődőket. Parafa workshopot tartanak a gyerekek számára a Pagonyban, míg a felnőttek a Bor és kézműves műhelyben alkothatnak. A Tranzit Kávézóban Azul e branco címmel Rajnai Károly fotókiállítása látható Portugáliáról, a Gross Arnold Galériában Catarina Sobral író, grafikus az Én nagyapám című könyvének illusztrációból mutatnak be válogatást, a Hadik Kávéházban pedig Juhász Anna tart beszélgetést Portugál irodalmi arcképcsarnok címmel.

(MTI)

Hozzászólások