Keresés
-18O
Budapest
2020.10.29., csütörtök (Nárcisz)

Átadták a húsvétkor leégett budapesti templomot

MTI- 2016.09.11. 11:24
404
Felújították a márciusban kigyulladt budapesti, XV. kerületi Jézus Szíve-plébániatemplomot. A megújult épületet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg délelőtt 10 órakor szentmise keretében.

Forrás:Facebook

A rákospalotai templom húsvét hétfőn gyulladt ki, feltehetően rövidzárlat miatt. A tűzben senki sem sérült meg, de az épületben harmincmillió forintos kár keletkezett és használhatatlanná vált. A falak megrongálódtak, egész falszakaszok szakadtak le, az épület kiszellőztetéséért pedig a tűzoltóknak ki kellett verniük a háromosztatú ablakok egy részét, ami szintén komoly károkat okozott. A tűzben megsemmisült továbbá az orgona játékasztala és két billentyűsora is.

Forrás:Facebook

A felújítás költségeinek nagy részét a biztosító állta, emellett támogatta a XV. kerületi önkormányzat és a plébániai közösség is.

A plébánia a templom megújulásának alkalmából a főpásztori mise után egész napos programmal - vetélkedőkkel, ügyességi játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, sportrendezvényekkel - várja a híveket és az érdeklődőket.

Hozzászólások