Keresés
-18O
Budapest
2020.10.20., kedd (Vendel)
  • Főoldal
  • Kultúra
  • Arany Kotta Díjat kapott az Operett "Fame - A Hírnév ára" című musicale

Arany Kotta Díjat kapott az Operett "Fame - A Hírnév ára" című musicale

Szaghmeiszter Máté- 2016.06.26. 16:40
394
Arany Kotta Díjat kapott a Budapesti Operettszínház "Fame - A Hírnév ára" című musicale. Somogyi Szilárd, a darab rendezője a Budapesti Operettszínház színpadán vette át a 2014/2015-ös évad legjobb musicalprodukciójának járó elismerést.

A Viva la Musical! internetes portál immár ötödik alkalommal ítélte oda az elmúlt évad legsikeresebb új musicalbemutatójának járó Arany Kotta Díjat a szakmai zsűri és a közönség összesített véleménye alapján. A zsűri tagjai Kútvölgyi Erzsébet és Siménfalvy Ágota művésznők valamint Galambos Attila író, műfordító voltak. A speciálisan zenés színházi produkciókra fókuszáló elismerést és díjat Somogyi Szilárd rendező vehette át a Nagymező utcai teátrum színpadán, a musical szombati előadását követően.

A Fame hazánkban először 1996-ban volt látható a Thália Színházban. A legendás produkciót, melyet a Toldi Mária által vezetett Vasutas Musical Stúdió növendékei adtak elő - és melyben Somogyi Szilárd maga is színre lépett - Miklós Tibor rendezte. ABudapesti Operettszínházban a musical 2015. június 26-án debütált az amerikai változtatásokat követő, felújított formában.
Somogyi Szilárd rendező a darab aktualitásáról elmondta, hogy a Fame szívügye volt, és szerette volna olyan formában színre vinni, hogy az tükrözze a két évtizeddel ezelőtti produkció óta a világban végbement változásokat. "Megpróbáltam megmutatni a hírnév árnyoldalát, illékonyságát, hogy a csillogásból mennyire gyors út vezethet a süllyesztőbe. Úgy gondolom, hogy a Fame-nek ez a dimenziója az elmúlt húsz évben sokkal hangsúlyosabb lett."

Az Arany Kotta Díjat 2012-ben alapította a Viva la Musical! internetes portál a díjat évente négy kategóriában (legjobb új musicalprodukció, legjobb vidéki produkció, legjobb színész és legjobb színésznő) ítélik oda egy három tagú szakmai zsűri és a közönség véleménye alapján.

(via OTS)

Hozzászólások