Keresés
-18O
Budapest
2020.10.29., csütörtök (Nárcisz)

Álmodozás egy műanyag őzikével

Szaghmeiszter Máté- 2016.03.09. 17:56
567
Horváth Réka egyetemi munkája egy sötét mesevilágot jelenít meg.

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közössége által szerkesztett designisso-n jelent meg Horváth Réka Látványtan kurzusára készített éjjeli neon meseképei, főszerepben egy megmerevedett, de közel sem élettelen őzike és a nappali eltűnődések.

Réka a saját projektjéről elmondta: "Valahol az álom és ébrenlét között van az a határterület, amikor az ember a nap közepén mered maga elé és kicsit kiszáll a testéből  egy egészen más helyre – hogy hova, nem tudom. Ezek a “daydreamingek” nagyon erősek vizuálisan, és kifejezetten rossz érzés, ha kirántanak belőle. Az őzikém a naiva, aki valahol tart az élesen szembemenő helyzetektől, és valamilyen módon rekonstruálja ezeket az elrontott vagy nem megélt pillanatokat belül a kis agyában. Ezt megélni külső szemlélőként egy kicsit mindig zavaró lehet, belül meg egy furcsa testetlen kószálás, elvágyódás, aminek a beteljesületlenségben van valami borzasztóan szomorú. Nagyjából ezt próbálja visszaadni a hangulatkép-sorozat. Ez a környezetidegen hullamerev őzike álma.

Hozzászólások