Keresés
4O
Budapest
2017.11.21., kedd (Olivér)

Nincs megállás a lakásárak növekedésében Budapesten

Offmedia- 2016.10.13. 10:30
299
Nem lassult a lakásárak emelkedése, sőt: az új lakások 14 százalékkal, a használtak pedig 33 százalékkal lettek drágábbak a tavalyi árakhoz képest.

40 százalékkal nőtt a lakáskínálat Budapesten egy év alatt, mégis itt kerülnek a legtöbbe az új ingatlanok. Az átlagos négyzetméterár 582 ezer forintra nőtt a fővárosban, ami 15 százalékos éves növekedést jelent, a két évvel korábbi átlaghoz mérten pedig több mint 30 százalékos drágulásnak felel meg - írja az Index.

A lakásárak egyenletesen nőttek az elmúlt évben, Budapestben a használt lakások árai szöktek fel a legjobban: 25 százalékkal, 444 ezer forintra nőtt a négyzetméterár. A telkek esetében 12 százalékkal emelkedtek az árak a tavalyihoz képest, most átlagosan 32 ezer forintos négyzetméteráron kínálják őket.

Ditróy Gergely, az otthonterkep.hu vezető elemzője szerint a nagymértékű drágulásnak az alacsony kezdőszint az oka, ahol a lakásárak 2013-ban voltak.

Hozzászólások