Keresés
-18O
Budapest
2020.10.31., szombat (Farkas)

Megszűnik Budapesten a városnéző buszok kavalkádja

Helstáb Laura- 2016.07.26. 10:24
525
Egy cég kap majd monopóliumot a buszos városnézésre a fővárosban, kiírták a pályázatot a hop-on hop-off buszokra.

Forrás:Helstáb Laura/OFF Média

A fővárosi közgyűlés június 8-án döntött arról, hogy a jelenlegi négy, hop-on hop-off típusú városnéző buszokat üzemeltető cégből csak egy maradjon Budapesten. A döntés szerint 2017. január 1-től már csak a koncessziós eljárásban kiválasztott cég vagy konzorcium buszai végezhetik majd ezt a tevékenységet, a koncessziós jog pedig húsz évre szólna.

Ezzel együtt a pályázatot elnyerő céget arra kötelezik, hogy legalább 25 autóbuszt kiállítson a 70 fővárosi helyszínt és 39 buszmegállót érintő útvonalon. A most működő négy cégnek 55 - jórészt elavult - városnéző busza van, árbevételük összesen 1,5 milliárd forint. Ebből a BKK-nak a megállók használatáért évente 56 millió forintot fizetnek, a fővárosnak és a kerületeknek pedig nagyjából 8-10 millió forintot a közterület használatáért.

A pályázatból eleve kizárják azokat a társaságokat, amelyeknek az utolsó három évben a városnéző szolgáltatásból származó nettó árbevételük nem éri el az 1,2 milliárd forintot. E megkötés - és a hozzáférhető hivatalos adatok - szerint a pályázaton csak hárman indulhatnak: egy külföldi és egy belföldi cég, valamint egy részben jordániai érdekeltségű konzorcium, írja az MTI.

Hozzászólások