Keresés
-18O
Budapest
2020.10.31., szombat (Farkas)

Meghosszabbítanák a 3-as metrót Káposztásmegyerig

Helstáb Laura- 2016.07.28. 13:30
380
A főváros el akarja készíttetni a 3-as metróvonal meghosszabbításának terveit Káposztásmegyerig - közölte Tarlós István főpolgármester a Klubrádió csütörtök déli műsorában.

Tarlós Istvánt a Népszabadságban csütörtökön megjelent információról kérdezték, amely szerint a fővárosi önkormányzat ismét előveszi az M3-as metróvonal meghosszabbításának tervét. A főpolgármester ennek kapcsán azt mondta, hogy a meghosszabbításról nem léteznek tervek, de azokat  szeretnék elkészíttetni. A főváros ezt saját forrásból meg tudja tenni - tette hozzá.

Forrás:MTI/Máthé Zoltán

Közlése szerint a meghosszabbítás "lényegileg független" a meglévő metróvonal felújításától, az annak támogatására megpályázott uniós forrásoktól.

"Ha a tervek készen vannak, akkor ott is egy lépéssel előbbre vagyunk, hogy annak a kivitelezése ebben a ciklusban megkezdődhetne, ez teljesen illuzórikus, és ilyet senki nem ígért soha"

- fogalmazott Tarlós István.

Hangsúlyozta: most nem a meghosszabbításra kell koncentrálni, hanem a napi félmillió utast szállító rossz állapotú vonal felújítására.

Hozzászólások