Keresés
-18O
Budapest
2020.10.30., péntek (Alfonz)

100 ezer egészségügyi dolgozó béremelését jelentették be

MTI- 2016.06.09. 11:51
358
Megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtök délelőtt Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Balog Zoltán
Forrás:MTI Fotó: Kovács Attila

Balog Zoltán az ágazati reprezentatív szakszervezetek, a velük stratégiai partnerségben lévő szakmai kamarák és a kormány között szerda késő este megszületett megállapodás eredményét ismertette, amely csaknem 100 ezer egészségügyben dolgozót érint. A miniszter tájékoztatása szerint

a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek alapbére idén szeptember 1-jétől bruttó 107 ezer, 2017. november 1-jétől pedig bruttó 100 ezer forinttal nő. A rezidensek alapbére jövő novembertől 50 ezer forinttal emelkedik.

A szakdolgozóknál szeptembertől új bértáblát vezetnek be. Idén átlagosan 26,5 százalékkal nő az alapbér, jövő novembertől 12 százalékkal, 2018 novemberében és 2019 novemberében pedig 8-8 százalékkal - tette hozzá.   Tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy 2012 és 2019 között - több lépcsőben és differenciáltan - csaknem megduplázódik az egészségügyi szakdolgozók bére. Balog Zoltán közölte azt is, hogy a kórházakat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ intézményeiben dolgozóktól a munkáltatók július 1-jétől átvállalják a kamarai tagdíjakat.

A miniszter a sajtótájékoztatón kitért abudapesti kórházfejlesztésekre is. Úgy fogalmazott, a koncepció még nem végleges, még nem döntöttek el minden kérdést. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy a koncepcióban nincs szó kórházbezárásról, legfeljebb "funkciók költöztetéséről". Biztosnak mondta ugyanakkor az új kórház helyszínét Kelenföldön, továbbá arra is kitért, hogy jelentős fejlesztést terveznek a Kútvölgyi kórházban és a Szent János kórház egy részében.

Hozzászólások