Keresés
-18O
Budapest
2020.10.31., szombat (Farkas)

Budapesten koncertezik a Nickelback

Helstáb Laura- 2016.03.07. 11:23
338
A népszerű kanadai rockcsapat európai turnéjának keretében szeptember 16-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Ez lesz a Nickelback tizedik világkörüli turnéja, 30 európai állomással. A többszörös platinalemezes kanadai csapat turnéja szeptember 2-án indul Helsinkiben, és valamennyi városban, így Budapesten is a szintén kanadai Monster Truck lesz az előzenekar. A zenekar azért volt kénytelen lefújni No Fixed Address címmel tavalyra tervezett világkörüli turnéját, mert az énekes, Chad Kroeger gégéjében hangszálak közötti cisztát fedeztek fel. A zenész azóta teljesen meggyógyult.

Forrás:Facebook/Nickelback

A Nickelback igazi családi együttesként indult Kanadából: Chad Koreger (ének, gitár), testvére, Mike (basszusgitár), valamint dobos unokatestvérük, az azóta kilépett Brandon alapította 1995-ban. Mike korábban egy Starbucks kávézóban dolgozott, innen jött az együttes neve, ugyanis mindig úgy adta vissza az aprót a vendégeknek, hogy „here's your nickel back” (a nickel a kanadai ötcentes elnevezése). Az együttes jelenlegi felállásában a Kroeger testvérek mellett Ryan Peake gitározik és játszik billentyűs hangszereken, Daniel Adair pedig dobol.

A Nickelback az egyik legsikeresebb és legtöbb eladást produkáló kanadai zenekar napjainkban: albumai több mint 50 millió példányban keltek el világszerte, legnagyobb slágerei közé tartozik a How You Remind Me, a Photograph, a Burn It To The Ground és a Rockstar. A legutóbbi album, a sorban nyolcadik No Fixed Address 2014-ben jelent meg. Eddig kilencszer jelölték őket Grammy-díjra, és háromszor elnyerték az American Music Awardsot. Az áttörést a 2005-ben kiadott All the Right Reasons című lemez jelentette, amely több mint 11 millió példányban kelt el, és az amerikai slágerlistát is vezette.

A Nickelback legutóbb 2013-ban játszott Budapesten, telt ház előtt a Sportarénában.

Hozzászólások