Kövess minket

Hiphop

Rakim elhatárolódott az új generációt savazó tweet-től

Igazából semmi baja a fiatal MC-kel.

Megosztva

Forrás:

Nagyot mentek a hip-hop közösségen belül azok a tweetek, amiket egy elsőre hivatalosnak tűnő Eric B. és Rakim Twitter profilról posztoltak, és az új generációs rappereket szedték szét. A posztok az alábbiakat tartalmazták: „A rap zene visszafejlődésének lehetünk szemtanúi. A költészet és a kifinomultság halála. Az üzenet hiánya. A képtelenség, hogy olyan szavak és verzék szülessenek, amik változást hoznak. És a legrosszabb, hogy nem is érzik, mennyire ártanak ennek a művészeti célnak, és ez tragikus”.

A kinyilatkoztatás elég hamar törlésre került, most pedig már a profil nagy része is üres. Mint kiderült, ez nem a két legendás rapper hivatalos profilja, hiába beszélünk egy ellenőrzött, kék pipával rendelkező Twitter oldalról. Rakim nemrég egy TMZ-nek adott interjúban tette a helyre a dolgokat, miszerint a tweet-hez semmi köze, és amúgy sincs annyira rossz véleménnyel a mai fiatalokról, mint azt sokan elsőre gondolták.

[vembed youtube=”z9f8kAz8lEw” ]”A hip-hop zene nagyon sok útvonalon elindult már az évek alatt. Én 1986 óta figyelem a történéseket. Én láttam, mennyi mindenen átment a hip-hop. Manapság már csak annyit szeretnék, hogy jól menjen a stílusnak. Az én véleményem szerint engedni kell a fiatalokat, hogy fiatalok legyenek. Én is voltam anno fiatal, ezek a mai skacok pedig csak csinálják a saját dolgukat. Nem fogom utálni őket ezért, és mint elmondtam, ők tartják meg frissnek a műfajt” – mondta, de azért volt egy két kritikája is.

„Tisztelettel mondom, hogy vannak olyan előadók, akik lealacsonyítják a zenét, a kultúrát, és a társadalmat. Ezek a személyek tudatosan ezt a fajta zenét választották. Úgy gondolom a hallgatóknak kéne kicsit kritikusabbnak lenniük azzal kapcsolatban, amit hallgatnak. Ezzel segíthetnék azt, hogy az előadók kicsit több tartalmat vigyenek a zenéjükbe.”

Attól pedig most tekintsünk el, hogy a bulvár TMZ „Rakim szerint az új generáció tönkreteszi a rap zenét!” címmel tette ki az interjút, miközben a rapper ilyet sose mondott. 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés