Kövess minket

Aztaa

Ipari mennyiségű ecstasy elfogyasztása után elkötött egy vízibiciklit, majd egy szökőkúton ragadt egy amerikai férfi

Pedig ő csak a hattyúkkal akart spanolni.

Megosztva

Forrás: Pixabay

Rendesen megnyomta az aftert egy orlandói férfi tegnap este, aki, miután megevett egy rakás ecstasy tablettát, majd úgy döntött, hogy hajókázni indul a városban található, Eola tavon. A 36 éves Kyle Thurston azért indult felfedező útra, mert a rengeteg kábítószerrel a szervezetében jobbnak látta inkább hattyúkkal pörögni, mint rosszindulatú embertársaival.

Ezért aztán elkötött a tó partján himbálózó vízibiciklik közül egyet, hogy azzal szelje a habokat, de számításaiba hiba csúszott: sikeresen kikötött ugyan egy mesterséges szökőkút-szigeten, de a – stílszerűen – hattyú formájú lélekvesztő elsodródott tőle.

Kyle pedig ott maradt a tó közepén egyedül.

Ekkor teljesen bepánikolt, és kétségbeesetten üvöltözni kezdett. Hajnali 4 óra magasságában érkeztek meg a rendőrök a helyszínre, majd sikeresen kimentették az életmentő mellényt viselő férfit szorult helyzetéből. Kyle később elmondta, hogy csak hattyúkat keresett a tavon, mert azok legalább nem ítélkeznek felette.

[vembed youtube=”idsInf6zO78″ ](Metro)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés