Kövess minket

Aztaa

Festményei lemásolásával vádolja egy művész Kendrick Lamar és SZA „All The Stars” videójának készítőit

Azután utánozhatták le a munkáit, miután nemet mondott egy együttműködésre.

Megosztva

Forrás:

Egy angol-libériai művész, Lina Iris Viktor azt állítja, hogy lekopizták a festményeit Kendrick Lamar és SZA „All The Stars” című klipjében – tudósít a The New York Times. A művész már el is kezdte a szükséges jogi procedúrát a készítők ellen, az első lépésben egy levelet küldött ügyvédjén keresztül Anthony Tiffith-nek, a Kendrick Lamart is képviselő Top Dawg Entertainment fejének.

A videó, mely előző héten került fel a Youtube-ra, a Fekete Párduc című Marvel film hivatalos filmzenei albumának első kislemeze. A művész a 3. perc környékén feltűnő arany és fekete mintákat kifogásolja, mivel kísértetiesen hasonlítanak a „Constellations” című munkájára. Tiffith-nek írt levelében azt is kiemeli, hogy a stáb kétszer is megkereste őt a közös munka lehetőségével, de ő mindkétszer visszautasította az ajánlatukat. Az elzárkózást azzal indokolta, hogy ha átengedi a munkáját a készítőknek, akkor nem szólhatott volna bele a felhasználásuk pontos mikéntjébe. Itt egy összehasonlítás:

Forrás: Youtube

Forrás:

A művész továbbá azt is sérelmezi, hogy pont egy olyan film kapcsán lopták el a munkáját, amely a fekete közösségek erősítését tűzte ki célul, és közben afrikai művészektől lopnak.

Kendrick Lamar, Anthony Tiffith, és a Disney nem kívánták kommentálni a művész vádjait.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés