Keresés
7O
Budapest
2018.11.18., vasárnap (Jenő)

Még 2016-ban is lopnak festményeket

Offmedia- 2016.02.18. 10:51
209
A három férfi a fővárosban lopott el két nagy értékű festményt, amit egy balatonfőkajári férfinál találtak meg a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat B. Mihály 35 éves, B. Ernő 36 éves és K. János 50 éves budapesti lakosokkal szemben lopás bűntett, valamint 54 éves balatonfőkajári társuk ellen orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három budapesti férfi 2016. február 4-én 4 óra körüli időben bement egy Budapest VIII., József körúti lakásba, és onnan két nagy értékű festményt, valamint arany ékszereket tulajdonított el, majd ismeretlen helyre távozott.

A józsefvárosi rendőrök beazonosították a férfiak által meneküléshez használt kocsit, amelyre 2016. február 13-án a hajnali órákban a Budapest VIII., József körúton figyeltek fel és az abban ülő három személyt igazoltatták. B. Mihályt, B. Ernőt és K. Jánost bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A VIII. kerületi nyomozók megállapították, hogy az üggyel kapcsolatba hozható egy balatonfőkajári férfi is, akinek lakcímén 2016. február 16-án 12 óra körüli időben megjelentek. A házkutatás során előkerült a két, összesen több millió forint értékű festmény, valamint további festmények és műtárgyak. A lopott értéktárgyak azonosítása és azok tulajdonosainak felkutatása jelenleg folyamatban van.

A négy férfival szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le. Az illetékes bíróság elrendelte B. Ernő házi őrizetét, míg társai szabadlábon védekeznek.

police.hu

Hozzászólások