Keresés
6O
Budapest
2017.11.20., hétfő (Jolán)

Gyorsított eljárásban ítélték el a margitszigeti szatírt

Szaghmeiszter Máté- 2016.06.02. 10:24
405
Elkaptak egy másik magamutogatót is, neki ma lesz a tárgyalása.

Egy 27 éves férfi kedd reggel a Margitszigeten, a strand mögötti részen, a futópálya mellett leült az útpadkára, majd szeméremsértő módon mutogatta a nemi szervét, illetve szeméremsértő cselekményt végzett. Ezt egy futó észlelte, aki a rendőrök kiérkezéséig ott tartotta a férfit. - írja közleményében a fővárosi főügyész. Az mondjuk kérdéses, hogy hogyan lehet nem szeméremsértő módon nemi szervet mutogatni a Margitszigeten.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség szerdán gyorsított eljárásban bíróság elé állította a férfit szeméremsértés vétsége miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen 90 nap elzárásra ítélte, továbbá egy évre kitiltotta a Margitszigetről - közölte a főügyész.

Ugyancsak kedden egy másik, 32 éves férfi is szeméremsértő cselekményt követett el a Margitszigeten: felfigyelt a parton, tőle mintegy 20 méterre, bikiniben napozó két nőre, majd  elő is csapta a nemiszervét. A két nő kihívta a rendőrséget, a terheltet a helyszín közelében elfogták. Az őrizetben lévő férfit a kerületi ügyészség csütörtökön állítja bíróság elé.

Hozzászólások