Keresés
-18O
Budapest
2019.03.21., csütörtök (Benedek)

Egyre több gyerek kerül nevelőotthonba Magyarországon

Szaghmeiszter Máté- 2016.05.06. 12:00
452
Az örökbefogadások száma nem változott, nőtt viszont a gyermekotthonokban és a nevelőszülőknél élők száma 2014-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Magyarország 2015 című kiadványából.

Forrás:Getty images

Az összegzés szerint a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermekek és fiatalok száma 2014-ben 23 ezer volt, az előző évinél csaknem hét százalékkal magasabb. Közülük 20 ezren kiskorúak voltak, 64 százalékuk pedig nevelőszülőknél élt. A gyermekotthonban elhelyezett gyermekek és fiatal felnőttek száma 2010 és 2013 között csökkent, majd 2014-ben 6,5 százalékkal emelkedett, ekkor több mint nyolcezren éltek ezekben az intézményekben. A nevelőszülői hálózatban elhelyezettek száma 14 ezer volt, mintegy öt százalékkal több, mint az előző évben.

Az engedélyezett örökbefogadások száma keveset változott az elmúlt tíz évben, az évente örökbe fogadható mintegy kétezer gyermek közül 750-800 gyermeket fogadnak örökbe, 2014-ben 784 volt ez a szám. A külföldi állampolgárok által örökbefogadott gyermekek száma 2014-ben 129 volt.

A gyermekjóléti alapellátás keretében 2014-ben több mint 37 ezer gyermek részesült bölcsődei ellátásban, az előző évinél 1,2 százalékkal, az öt évvel azelőttinél 4,2 százalékkal többen. A bölcsődébe beíratott gyermekek száma az 1990-es években jelentősen visszaesett, az elmúlt évtized második harmadától 2012-ig újra nőtt, 2012 és 2014 között viszont keveset változott. A bölcsődei helyek számának bővülése 2010-től meghaladta a beíratott gyermekekét, így a kihasználtság fokozatosan csökkent, bár 2014-ben még mindig meghaladta a 100 százalékot. A családi napközik száma az elmúlt évtized végén gyorsan nőtt, 2014-ben 1137 ilyen intézményben 14 ezer gyereket helyeztek el.

Hozzászólások