Keresés
27O
Budapest
2017.08.19., szombat (Huba)

Az LMP szerint több park kéne Budapestre

Offmedia- 2016.08.07. 16:58
186
A Lehet Más a Politika parkosítana.

Forrás:Pixabay

Csárdi Antal, az ellenzéki párt fővárosi közgyűlési képviselője sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az elmúlt hetek során egyértelművé vált, hogy nagy léptékű zöldterület-fejlesztést kell végrehajtani a fővárosban. A párt álláspontja szerint ezek a beruházások az egészségesebb mellett értékesebb környezetet is teremtenek, áttételesen ugyanis milliókat hozhat a családoknak az, hogy a zöldre néző lakások húsz-ötven százalékkal többet érnek azoknál, amelyek ablaka tűzfalra vagy forgalmas utcára nyílik.

Az LMP első körben a IV. kerületben vizsgálta meg a parkok kialakításának lehetőségeit, és úgy találta, hogy Újpest-Városkapu és a víztorony környéke is megfelelne erre a célra. Az ellenzéki párt folyamatosan mutatja majd be további, más kerületeket érintő helyszínjavaslatait, amelyek között a Kőbányai úti korábbi piac területe, valamint a Nyugati pályaudvar mögötti rész is szerepel. Ezenkívül fontos a Városliget megőrzése - emelte ki.

Csárdi Antal hangsúlyozta, hogy nem kell mindig nagy parkokban gondolkodni: a belvárosban sok olyan foghíjtelek található, amely alkalmas lenne zöldterület-fejlesztésre, hogy ezáltal Budapest élhetőbbé és otthonosabbá váljon. A fővárosi közgyűlési képviselő a globális felmelegedés rendkívül szélsőséges következményeire is utalt, kiemelve, hogy ellensúlyozni kell a betonházak hőkibocsátását. Erre akár egy-egy, lakótelep mellé ültetett fasor is megfelelő megoldást biztosít - mondta. Csárdi Antal szerint nem igaz, hogy ne lenne tér és pénz a zöldterület-fejlesztésre Budapesten.

Hozzászólások