Kövess minket

Aztaa

Nyelvek után zenét is akar tanítani nekünk a Duolingo?

Megosztva

Felrebbentek a pletykák, hogy a nyelvoktatás után a zenetanítás vizeire evezhet a Duolingo.

A cég feladott egy álláshirdetést, amiben az áll, hogy az applikáció „a zene világába is belevág.”

„Az erősségünk tanulást elősegítő programok fejlesztésében áll – csatlakozz hozzánk, és építsünk együtt egy új Duolingo zenei appot, amit élvezet használni, és ami a tanulás fontosságát népszerűsíti.” – olvasható ebben.

Továbbá belefoglalták, hogy a Duolingo egy, a zenei oktatás terén tapasztalt szakértőt keres, aki emellett le tudja fektetni egy új zenei produkció alapjait, innovációval a kísérletezés és a termékfejlesztés terén.

A Tech Crunch azt írja, hogy más állásokat is meghirdettek, beleértve freelancer composer helyeket és oktatói tanácsadói pozíciókat. Fontos, hogy jelentkezéseket még nem fogadnak.

A célok közt szerepel alap zeneelmélet tanítása népszerű dalokon keresztül és hozzáértő oktatók segítségével. Azt egyelőre nem tudni, hogy a zene milyen egyéb területeire terjed majd ki mindez. A Duolingo hivatalosan még nem erősítette meg az app elindulását, ez feltehetőleg a jövőben megtörténik majd, az álláshirdetés ugyanis hivatalos forrásból jött.

Érdekes kísérlet, pláne azután, hogy a platform tavaly indította el a Duolingo Math programot, így a nyelvek mellett már matekot is lehet velük tanulni, a zene ezek szerint egy újabb fejezet ezen a terjeszkedő úton.

(TechCrunch / MixMag)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés