Kövess minket

Hiphop

Idő előtt kikerült a netre Eminem „Revival” albuma

Az első reakciók vegyesek.

Megosztva

Forrás:

Digitális világunkban szinte már az a meglepő, ha egy zenei album nem szivárog ki a netre a megjelenése előtt, nem is csoda, hogy annyi meglepetés lemez volt az elmúlt években, hisz ha valaminek még a létezése is titkos, akkor nehezebb hozzájutni.

Eminem új, Revival című albuma is áldozatul esett ennek a digitális világnak, igaz csak 2 nappal a hivatalos megjelenés előtt, valamikor a szerdai nap során. A rajongók egy része már pörgeti is a lemez, melyhez most nem nyújtunk linket érthető okokból, de bárki megtalálhatja a neten egy kis keresgélés után. Az első reakciók nagyon vegyesek, egyesek szerint zseniális, mások szerint egyenesen borzalmas lett az album. 

Csúcspontként van emlegetve a lemez vége felé található Offended, és a Phresher közreműködésével készült Chloraseptic is, míg sokan azon keseregnek, hogy olyan béna sample-ök is fel lettek használva a lemezen, mint a „Remind Me” alapjául szolgáló „I Love Rock & Roll„. Eminem egy felnőtt albumot adott ki a kezei közül, mely a megjelenés után értő fülekre fog találni, vagy szimplán kuka az egész?

Ha meghallgattátok jöhet kommentbe a vélemény.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés