Keresés

Karácsonyi ünnepséget szerveznek a rászorulóknak VIII. kerületben

MTI- 2016.12.25. 14:38
357
Hajléktalanoknak tartanak ma karácsonyi ünnepséget a józsefvárosi Szent József-plébániatemplomban - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye.

A Sant'Egidio közösség rendezvényén Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke mutat be szentmisét. Ezután a Sant'Egidio közösség tagjai vendégül látnak és megajándékoznak kétszáznegyven olyan hajléktalant, akivel év közben is rendszeresen találkoznak.

A Sant'Egidio közösség a főváros mellett Monoron és Pécsen is szervez hasonló programot. A római központú, nemzetközi Sant'Egidio közösség 1982 óta minden évben vendégül lát karácsonykor nehéz sorsú embereket. Idén több mint százezer embert vendégelnek meg a világ mintegy hetven országában. A meghívottak között vannak hajléktalanok, koldusok, szociális otthonokban élők, idősek, utcagyerekek, AIDS-es és pszichés betegek, bebörtönzöttek, romák, akiket a közösség tagjai egyébként az esztendő folyamán látogatnak.

A közösséget 1968-ban alapította a római Andrea Riccardi és néhány iskolatársa azért, hogy közösen imádkozva és szegénynegyedekbe járva utcagyerekek, hajléktalanok, elhagyott idős vagy fogyatékos emberek gondozásával váltsák tettekre Jézus tanítását. A mára mintegy hatvanezer tagot számláló katolikus közösség a világ hetvenöt országában működik. A magyar közösség a rendszerváltozás idején született meg.

Hozzászólások