Keresés
28O
Budapest
2017.06.27., kedd (László)

Budapest egyik kerülete a világ 13. legnépszerűbb úti célja

Offmedia- 2017.01.18. 14:31
1166
Prágát is előzi a magyar főváros, és egyre többen nem csupán a romkocsmák miatt jönnek
Budapest VII. kerülete, vagyis Erzsébetváros a világ 13. legnépszerűbb úti célpontja, derül ki a lakásmenedzsmenttel foglalkozó magyar startup, a Let Me Inn társaság elemzéséből, írja a Magyar Idők. Arrafelé magyar szót az utcákon egyre ritkábban hallani, pláne éjjelente, a magyar főváros bulinegyede évről évre népszerűbb a külföldiek körében. A lakásokat vagy külföldiek veszik meg, vagy olyan magyarok, akik befektetésnek szánják, és az Airbnb előnyeit igyekeznek kihasználni. A nyüzsgés, az éjszakai zaj miatt lakni arrafelé, főleg családosoknak, már nem lehet.

A turistákat egyre jobban vonzza Budapest: átlagosan három napot töltenek el nálunk, és itt-tartózkodásuk alatt 93-95 ezer forintot költenek el. Korábban a döntő többség a fapados repülőjáratokkal érkezett és minimális költségvetésből igyekezett megúszni a Budapesten töltött napokban, mára azonban megérkeztek a tehetősebb rétegek is.

– A hazánkba látogató vendégektől egyre pozitívabb visszajelzések érkeznek, hiszen a főváros érezhetően fejlődik, ami már a nyugati turistáknak is feltűnt. Izgalmasabb helyszínnek tartják, mint például Prágát – fejtette ki Dencz Bálint, a Let Me Inn egyik alapítója. Egyes statisztikák szerint a vendégéjszakák számát tekintve Budapest megelőzte a régióban nagy vetélytársának tartott Prágát is.

A turisztikai forgalom csaknem hat éve rendületlenül nő hazánkban. A 2009-es mélyponthoz képest 2015-ig 7,1 millióval nőtt a vendégéjszakák száma, ami nagyjából fele-fele arányban a bel- és a külföldi turisták között oszlik meg. Bár még nincs meg az év végi adat, a 2015-ben mért, rekordot jelentő 26 millió vendégéjszakát piaci becslések szerint tavaly egymillióval sikerül túllépnünk.

Hozzászólások